DOLL STEAK

Egy ideje érlelem a beszámolómat Natascha Kampusch 3096 Nap című könyvéről. Erről a könyvről különben nem beszélni kellene, hanem elolvasni és szépen semmisüljön meg mindenki a maga módján és tempójában.

Adott egy 10 éves kislány, egy Bécs melletti majdnem-gettóból és adott egy sérült fiatalember, akiknek a sorsa végezetesen összefonódott azon a napon, amikor Natascha életében először egyedül indult iskolába, Wolfgang Prikopil pedig az odavezető úton látszólag céltalanul álldogált a furgonja mellett, mint kiderült áldozatára várva.

Ott azon a reggelen megpecsételődött mindkettejük sorsa; a kislányból játékszer lett; egy beteg ember fantáziájának erőtlen megvalósítója, a férfiból pedig bűnöző.

Nyolc és fél éven át tartott az ámokfutás, válogatott szellemi és fizikai kínzásokkal fűszerezve, aminek az akkorra csontsovány, bizonytalan, de mégis életet választó Natascha egy szerencsés pillanatban véget vetett.

Az ide vezető út részleteit írja meg a könyvében, sokszor kívülállóként, pontosan úgy ahogy megélte. Elhárította magától az ütlegeléseket és szitkokat, így védve saját magát és fenntartva az egyensúly látszatát. Az az ember akitől az élete függött a nap minden órájában, és aki időnként ajándékokkal halmozta el, a következő pillanatba szörnyeteggé változott, teljes erejéből ütötte-rúgta, majd rendszerint bezárta a sötétbe étlen-szomjan akár napokra is. Ugyanez az ember megpróbálta elhitetni vele, hogy őt senki sem keresi többé, a családja nem szereti, neki pedig több hálát kellene mutatnia amiért befogadta elrablója, nem pedig lázadni, mert az megtorlással jár. Minden esetben.

Wolfgang Prikopil számára az is lázadásnak számított, ha engedély nélkül szóltak hozzá, vagy ha véletlenül a szemébe néztek, a nehéz fizikai munkában való ügyetlenségről ne is beszéljünk (cementes zsák hordása az emeletre, felújítás céljából). A lázadásért elsősorban étel- és mindenféle fényforrás megvonása járt. Natascha leírja milyen érzés volt egy átporodott szagú betonkoporsóban a föld alatt napokig csak egy ventillátor berregését hallgatni korgó gyomorral, hallucinálva, elgyengülve az őrület határán. Az olvasó (de legalábbis én) többször leteszi a könyvet és a haragtól elkezdve a nihilizmuson át minden érzelmet megél, elborzad, felháborodik, melankólikussá válik, megsemmisül, kínjában rágyújt vagy leránt egy felest, értékeli a szabad akaratát és hasonlók...

Aztán újra előveszi a könyvet, azt remélve hogy ennél már nem lehet rosszabb. És de. A szenvedés mindig újabb és újabb dimenzióit nyitja meg, végül eljön a katarzis, a szabadulás, minden rendben lesz...de nem ilyen egyszerű a képlet. A rendőrség hozzá nem értése, a média tolakodása és az emberek szimpátiából aggresszivitássá fajuló reakciója beárnyékol mindent és újra az öklünket rázzuk, majd nézünk bele a nagy semmibe, undorodva az emberiségtől.

Sokan megbélyegezték, és bélyegzik a mai napig Natascha Kamupsch-t, azt mondják hálátlan, azt mondják Stockholm-szindrómában szenved és természetesen irigyek rá.

Én személy szerint csodálom ezt az embert, akit megfosztottak a gyermekkorától, kizsákmányoltak, érzelmileg megnyomorítottak és ezek után felkelt a padlóról önerőből és úgy döntött megossza a világgal a történetét.

Csak köszönni tudom neki hogy a bátorságával az arra fogékony emberek látókörét szélesíti és példaként szolgálhat sokunk előtt.

Ámen.

Nyakig benne voltam ma a fürdőszoba takarításban éshát rá kellett jönnöm hogy bizonyos eldugott sarkai és az egyetlen szekrény bizony legalább 3 éve nem látott szivacsot.

Nekem annyi a mentségem hogy 2 éve külföldön dolgozom...anyámé meg gondolom hogy lefoglalta a Való Világ2353.

Holnap porszívózok, kölcsön porszívóval, merthogy nekünk van három is, de valahogy mindig olyanokat sikerült kapni valakitől, vagy ÁKCIÓÓÓSAN megvenni ami szart se ér. 

Annyira dolgozhatnékom van lassan hogy felmegyek a padlásra is nemsoká lomtalanítani.

Na az a nem mindegy.

Mindenesetre kitöltök egy lottót is. Továbbra is abban reménykedem hogy milliárdos leszek és a szerencse láthatatlan csókokat nyom a seggemre.

("Na kiterigetté???")

Mindig belelóg a bilibe a kezem.

Szívmelengető érzés így utólag hogy D. padlóraküldött a szerencsétlenkedéssel összekötött szemétségével fél éve, mert így nem ismertem volna meg embereket, akiket meg kellett ismernem.

Nem mentem volna bele egy kapcsolatba, amibe igen is bele kellett. A sors így akarta és én is. Semmit, de semmit nem bánok.

Most pedig jót mosolygok a hetyke érdeklődő üzenetén. Igen baszd meg, képzeld van élet utánad is, pont úgy mint előtted. Hálás vagyok.

Tegnap eljött hozzám S. 6 éve nem láttam, de sokszor gondoltam rá, amint kiderült ő is rám.

Az is kiderült hogy nemigazán van az embernek közös keresztmetszete a valósággal, illetve teremtett magának egy kényelmesebbet.

Elmondása szerint egy skizofrén sámán. Ettől még szeretjük, nem félünk tőle, vele nevetünk. A meghasadt személyiségem.